Miklán Zsani: Mámor
Mámor, feszülés
Ez egy álom, elmerülés
De távol van, ami kell
Nem látom, nem érem el!
Csillog, de felemészt
Nem gyémánt, ez fenyegetés
Elgáncsol, összezúz
Leláncol, visszahúz
Miklán Zsani: Káosz
Gyere érezz, akkor is, ha fáj.
Már nincs más ami rád vár.
Ez a feladat.
Gyere létezz, így jutsz el a fényhez.
Nem kell többet fékezz.
Add meg magadat!
Miklán Zsani: Sorscsapás
Mit kell tennem még, csak hogy boldog légy?
Amit adok sosem elég, sosem elég, nem számít, semmiség.
Nő a nyomás, az nem vitás, hogy veled ez az élet sorscsapás,
de befejezem kiszállok, ha hiányzok, Drágám, így jártál!
Miklán Zsani: Minek élsz?
Nézd! Felkelt a nap olyan színes a rét
De az elméd véd
Nincs gondolat, érzés, cél – hova mész? Búra alatt élsz.
Lábad alatt a világ fordul át
A szíved lát
Mutatna száz csodát, rád vár, hogy nézz azon át
Miklán Zsani: Mit adsz át?
Programot letenni,
Önmagaddá lenni,
Most élni, most tenni,
Szabadon szeretni, Csak így tudsz létezni!
Miklán Zsani: Az Ismeretlen
Most még félek én nagyon
Csapdámban rettegek jól tudom
Álmaim vonzzanak
De ha lépek egy szélvihar elragad
Miklán Zsani: Kőszívű művész
Ha most kőszívű embernek látszom
Te is látod a képet, már nem csak én
A sok kőszívű embernek játszom
Tisztán hallom a vágyuk – hogy értenéd?
Miklán Zsani: Tükör
Megéri nézned mit üzen a kép
Ott van a lényeg a szemekben, lásd és értsd!
Bevallod végre, hogy merre is mész – vajon a mennybe érsz?
Vagy pokol lesz ez az egész?
