Keresés
Close this search box.

Dalszerzés – ZSANI módra

Hogyan is készülnek a Miklán Zsani dalok?

Mindenki máshogy ír dalokat. A dalszerzés mindig belső munka. Önmagunkba mélyedés.

Nálam kezdetben vannak a témák. Saját belső megéléseimből, felismeréseimből, tapasztalataimból.

Ezeket időről időre, úgy ahogy jönnek épp, kiírom magamból vagy „vers”, vagy szöveg formájában. Ezek még nem dalszövegek, de a hangulatot, a lényegi üzenetet, a megfogalmazás módját jól leírják, megmutatják.

Előfordul, hogy egy-egy szakaszt már az elején olyan jól sikerül megfogalmazni, hogy azonnal érkezik hozzá a dallam is. Bár nálam ez még ritka.

Gyakoribb, hogy a dallamok is külön csatornázódnak be az agyamba és akkor jó, hogy a telefonommal azonnal fel tudom venni, belelalázok a mikrofonba, hogy később, a megfelelő pillanatban elő tudjam venni.

Dalszerzés meditációban

Az egyik legmeghatározóbb ilyen élményem az volt, amikor egy meditáció végén, még kicsit félálomban egy teljes dal, szövegestül mindenestül megérkezett hozzám. Ahogy felismertem – még mindig meditatív állapotban –, hogy ezt most nekem le kell írnom és fel kell vennem, és igyekeztem kiszakadni a passzív befogadó állapotból, hogy gyorsan cselekedve azonnal rögzítsem, egy részét mindjárt el is felejtettem, de a nagy részét le tudtam írni és fel is tudtam venni.

Ezt nagyon szerettem, így elég könnyű dalt írni. ☺️

Ilyen mély megélések és mély tudatosságból születő alkotás azonban ritkán érkezik, de akkor ott vannak azok a zenészek, akik részt vesznek velem a dalszerzés folyamatában és adják a zenei témákat.

Dalszerzés közösen mindig könnyebb

A dalszerző társaim profi zenészek, mind mesterei a hangszerüknek. Általában gitárszólamokat, vagy teljes dal kezdeményeket, vagy csak riffeket, ötleteket kapok tőlük. Vagy teljesen önállóan, vagy egy már létező szövegemmel/témámmal kapcsolatban jönnek.

Így támogat például Kene vagy Ádám.

Ha nincs még szöveg, akkor a zenét hallgatva bekapcsolnak az érzékeim, átveszem a hangulatot és megkeresem azt a szöveget/témát/verset, ami leginkább illeszkedik a zenéhez és innentől enyém a pálya!

A zenéhez szöveget, dallamot kreálok, megálmodom a zenei szerkezetet és egymásnak dobáljuk a labdát a zenész kollégákkal. Közös alkotó folyamatban kerül véglegesítésre a szöveg, énekdallam, fő gitárszólam, a zene szerkezete.

Itt még persze nincs vége… a következő bejegyzésben olvashatjátok, hogyan kerül kidolgozásra a dal nálam/nálunk és ki az, aki az ötlet kidolgozásban hozzáteszi a saját profizmusát!