Érzések

“Érzések, érzések, érzések nem csak vágyak / úgy égnek, úgy fájnak / Miért kéne, hogy csendben várjak?”

(Rácz Gergő x Orosvai Reni – A titkod nem leszek)

Ma reggel választás előtt álltam Két zene hívogatott. Választottam, és ez meghatározza a mai napomat.

Kis semmiség. Hallottam már. Meghallgatom most egyszer. Valami van. Addiktív.

„Érzések, érzések, érzések, nem csak vágyak – úgy égnek, úgy fájnak, miért kéne, hogy csendben várjak?”

Ez fáj valamiért. Még nem tudom, miért.

Csak hallgatom. Már sírok. Rég elfeledett fájdalom törekszik a felszínre jönni. Valami a mélyből.

Egy érzés, egy valami, amiben hittem…

… és amikor megérkezik:

Nem kellek.

Én.

Aki tényleg vagyok.

Az nem kell.

Túl sok – túl kevés.

Túl erős – túl gyenge.

Túl jó – túl rossz.

.

.

.

Az agyamról bomlanak le a rétegek. A múlt emlékei. Személyek, helyzetek. Visszafele lépegetek. Kikkel éltem át újra és újra pontosan ugyanezt, megteremtve a saját valóságomat úgy, hogy ne kelljek.

Hogy valami más kelljen. Egy szerep. Egy ilyen. Egy olyan. Legyél más.

Az talán kelleni fog.

Persze semmi sem biztos… Úgyhogy bocs.

Mégsem kell.

Düh. Elkeseredés. Önsajnálat.

A „kicsi Zsani” sír. És csak a „nagy Zsani” tudja megtartani.

Mert nincs itt más, és egyébként is ki tudná megtartani? Ezen megint lehet zokogni.

Valaki telefonon hív. Nem hallom, később hívom vissza.

„Véletlen volt.” Már le is teszi.

Véletlen volt. Ez ül. Nem akkor, csak órákkal később.

Van itt még mélyebb szint. Újabb réteg kerül le rólam.

A „kicsi Zsani” nem kellett. Úgy, ahogy volt, úgy nem kellett.

Ezt szokta meg. A szerepeket.

“Érzések, érzések, érzések, nem csak vágyak – úgy égnek, úgy fájnak, miért kéne, hogy csendben várjak?”

Valamikor a nap elején már megérkezett a mentőkötél. Egy gondolat. Kihúz. Innen el lehet indulni ki a mocsárból: „Nincs is kanál.”

Klasszikus.

Ez nem a valóság. Ez csak illúzió. Csak a fejemben létezik az egész.

Dönthetek másként. Gondolhatok mást. Hihetek másban. Érezhetek mást.

Választhatok. Mindig van választásom.

És választok is. De még nem most. Később. De még ma. Még ma választok valami mást.

Még ások.

Gyökerestül jöjjön ki a gyom. Ne jöjjön vissza álruhában se.

Ez melós. Várni. Érezni. Figyelni. Menni. Túrni. Engedni.

Hagyni, hogy fájjon.

Addig fogom hallgatni ezt a dalt, amíg már mosolyogni tudok rajta.

Addig, hogy már ne érintsen.

Addig, hogy már legalább egy embernek kelljen a valódi kicsi és a valódi nagy Zsani.

NEKEM.

Image by Alexandra Haynak from Pixabay