Mi a valóság?

A lányom másodikos az általános iskolában és kapott egy kísérletezős feladatot a szünidőre.

A víz hőmérsékletét és a saját érzeteit kellett megfigyelnie. Volt hideg, langyos és meleg víz. A gyakorlat arra mutatott rá, hogy attól függően, hogy hideg, vagy meleg vizet érez a keze először, a langyos víz vagy hidegnek, vagy melegnek érződik – pedig ugyanarról a vízről van szó. Vagyis attól függően, hogy merről közelít egy dolog felé, mást tapasztal. Más a valóság, amit érez.

A víz hőmérsékletét meg is kellett mérni, hogy megismerje pontosan, milyen hőmérsékletű is az a víz – legalábbis az általánosan elfogadott méréssel, pontosnak tartott hőmérővel, celsius fokban. 😉

A következő lépésben ott kellett hagyni a már egyszer megismert hőmérsékletű vizet legalább 20 percre és később megint megmérni a hőmérsékletét, ami addigra megváltozott – esetünkben, mivel melegebb volt, lehűlt, így közelített a környezet hőmérsékletéhez.

A változás valamilyen hatás következménye (itt a környezet eltérő hőmérsékletének a hatása – nem megyek bele tudományosabban, nem az a lényeg), pedig mi „nem csináltunk semmit”.

Abba már nem mentek bele, hogy mit kellene tenni, hogy a víz hőmérséklete ne változzon meg. De tudjuk, hogy ehhez valamit tenni kellene és lehetne is persze.

Ha a fenti következtetéseket összeszedem, ezeket kapom:
  • Attól függően, hogy merről/milyen irányból közelítek egy adott dologhoz, mást és mást tapasztalhatok, a saját érzeteim különbözők lehetnek, pedig a dolog ugyanaz.
  • Egy adott tulajdonságról akkor kapok pontosabb, objektívebb képet, ha megismerem, megmérem.
  • A már egyszer megismert tulajdonság az idő múlásával változhat. Ha újra pontosan tudni akarom, épp milyen, megint meg kell ismernem, meg kell mérnem.
  • A tulajdonságok még akkor is változhatnak, ha én „nem csinálok semmit”.
  • Ha fenn akarnám tartani az adott tulajdonság értékét, „valamit” kell tennem.
Ezt az egész kísérletet levetítettem az emberekre és emberi kapcsolatokra.

Ez számomra egy nagyon fontos és érdekes terület.

Tegyük fel, hogy vannak kedves – semleges – morcos emberek körülötted.

Ha kedves emberekkel vagy és utána találkozol egy semleges beállítottságú emberrel, azt hiheted, hogy valamiért morcos. Ha morcos emberekkel vagy és ezután találkozol egy semleges emberrel, akkor kedvesnek érezheted.

De vajon az, akivel találkoztál, valójában milyen? Csak azt tudod, hogy kedvesebb, mint a morcosak és morcosabb, mint a kedvesek… 😊 Ez még nem túl sok. Nem a “valóság”. Ahhoz, hogy megtudd, hogy viszonyul hozzád, magához, a világhoz, meg kell ismerned. Ha megismerted és eldöntötted valamilyen általánosan elfogadott vagy saját módszerrel ezt a tulajdonságát, akkor már egy fokkal objektívebben tudod őt látni. Valósabb képet látsz, nem csak másokhoz viszonyítva ítéled meg.

De ha egy ideig nem találkozol vele, nem beszéltek – és ne gondolj sok időre, ez lehet akár egy éjszaka is –, akkor ez a tulajdonsága (és persze a többi is, amit megismertél) megváltozhat. Ha megint pontosabban akarod látni a valós képet, megint meg kell ismerned. És ahhoz, hogy mondjuk a kedvességét fenntartsd, tenned kell „valamit” – hogy ne hűljön ki, mint az előző példában a víz. 😉

Az ember persze bonyolult lény és a tulajdonságai sem választhatók el egymástól.

A kép koránt sem ilyen egyszerű. Általánosan elfogadott, objektív mérési/megismerési módszer sincs hozzá. Bármilyen objektív is próbálsz lenni, és törekszel arra, hogy ne viszonyíts más emberekhez, te is ember vagy. Saját magadtól elvonatkoztatni és teljesen objektívnek maradni szinte sosem megy. Te ott vagy viszonyítási pontnak. Magadból kiindulva közelíted a többi embert. Nem lesz tökéletesen objektív a valóság, amit látsz, de neked AZ lesz a valóság. A te valóságod lesz.

Saját magadnak te vagy az origó, így belőled indul ki minden. 😊

Akkor ki is alakítja a valóságot? 😉

Image by Gerd Altmann from Pixabay