Párhuzamos világok

Mindenki a saját világában él.

Többször előfordult már, hogy egy beszélgetésben elkezdtem úgy fogalmazni „az én világomban” „a te világodban” – és ilyenkor volt, aki furcsán nézett és vissza is kérdezett. Mi az, hogy az én világom, vagy a te világod? Párhuzamos világok léteznek egymás mellett? Nem egy világban élünk?

Hát nem. 😊 Furi, de így van, és ahogy haladok az életemben, ahogy változok és változtatok, ezt egyre inkább tapasztalom is.

De mi is az én világom?

Mindaz, amit én a körülöttem levő világból észreveszek, amit látok, aminek jelentőséget tulajdonítok, amire figyelek, amibe energiát teszek. Ez az én világom, az ÉN világa.

Mi a te világod?

Hát mindaz, amit te a körülötted levő világból észreveszel, amit látsz, aminek jelentőséget tulajdonítasz, amire figyelsz, amibe energiát teszel. Számodra ez is egy ÉN világ. A saját éned világa.

De ez a két világ, sőt nem csak ez a kettő, hanem az emberek világai nem egyformák.

Mind máshogyan látjuk kicsit a körülményeket, eseményeket, embereket, de a lehetőségeket, a tulajdonságokat is máshogy értékeljük. Címkézünk, lényegében, méghozzá a saját gondolkodásmódunk, hozzáállásunk, világképünk, tapasztalataink alapján. Minden különbség, ami a világok között mutatkozik nem más, mint a különbség az emberek gondolkodásmódja, hozzáállása, világképe, tapasztalatai között.

Ha egy helyzetben több ember vesz részt és utólag megkérdezik őket, „mi történt?”, lehet, hogy a szituáció, az elhangzott mondatok szintjén hasonló dolgokat mondanak, mint egy jegyzőkönyv esetén. De ha megkérdezik „hogy érezted magad?”, „mit éltél át?”, a képek máris különbözni fognak.

Ugyanaz a helyzet az egyik embernek áldás, a másiknak átok – az egyik meglátja benne a támogatást, a lehetőséget a fejlődésre, a másik ugyanakkor kétségbeesik, leblokkol, nem tud vele mit kezdeni.

Ki alakítja ki ezeket a világokat?

Na ki? 😊

Természetesen az ember, az egyén – mindenki a saját világát.

Lehet, hogy van, aki ezen felháborodik és azt mondja, hogy ez nem így van, mert a világ olyan amilyen és ő aztán nem alakít rajta semmit sem, nincs befolyása rá, nincs ereje és ez nonszensz.

Ezzel lényegében azt mondja, hogy a saját gondolkodásmódjára, hozzáállására, világképére, tapasztalásaira nincs befolyással.

Számomra ez a nonszensz.

Amikor valaki felcímkézi saját magát és mereven ragaszkodik egy önmagáról kialakított képhez, még akkor is, ha a világában csupa számára elkeserítő, kétségbeejtő, negatív dolgot tapasztal és él meg. És még akkor is… még akkor is…. ragaszkodik a saját megszokott, negatív önmagához.

Megszokásból.

Tényleg nonszensz.

Mert mi lenne, ha valami változna?

Juj! A változás félelmetes, bizonytalan, „rossz”. Ha megváltozok, akkor is elfogadnak majd az emberek, akiket most ismerek, akiket a barátaimnak tartok, a családom? Ha elkezdek máshogy gondolkodni azért, hogy ÉN jobban érezzem magam a SAJÁT világomban, ha megváltozik a hozzáállásom, a világnézeteim, a kommunikációm, a testem, a bármi… akkor is fognak szeretni? Fog szeretni valaki? Vagy egyedül maradok…?

Ismerősek ezek a gondolatok?

Lehet, hogy nem… mert ezek a gondolatok lehet, hogy még mélyen a tudatalattidban bújnak most is.

De tudsz rájuk emlékezni, észre tudod venni. Fordítsd a figyelmedet mélyen befelé, önmagad felé és lásd meg, mi van benned, mi működik és mi akadályoz.

Mert ezek akadályoznak.

Ezek tartanak vissza a változástól. Ezek tartanak vissza attól, hogy olyan életet élj, amiben jól érzed magad. Ezek tartanak vissza attól, hogy azt csináld, amit szeretsz, hogy olyan emberek között legyél, akik szeretnek, szeretik a megváltozott és aztán folyamatosan változó önmagadat.

A változás folyamatos és örök.

Változik a világ és benne minden ember. Ellenállni felesleges idő és energia pocsékolás.

Inkább ülj fel a hullámokra bátran és utazz velük. Engedd meg a változást magadban és a világodban és tapasztalj!

Szállj fel egy hajóra és kormányozd. Irányítsd és urald saját magadat és tereld a saját világodat, míg a nagy változások hullámai alattad hömpölyögnek.

Míg végül kijutsz majd a hullámzó folyóból és felmászol a hegyre. Fentről varázslóként befolyásolhatod a változás folyamát, iramát, céljait úgy, ahogy te akarod.

Én nem csak hiszem, hanem tudom és tapasztalom, hogy meg lehet változtatni a gondolkodásmódot, a hozzáállást, a világképet, sőt a korábbi tapasztalatokat is lehet más szemmel nézni és más lényeget behozni belőle a jelen pillanatba.

Tudom, mert ezt csinálom MINDEN EGYES NAP.

Minden nap úgy nézek a világra, hogy ez az enyém és minden, ami benne van, az az enyém – miért az enyém? Mert én csináltam, és felelősséget vállalok azért, amilyenné tettem.

Ha valami nem tetszik? Halleluja! Éljen! Ez egy új felismerés, valami, amivel eddig nem foglalkoztam, amire nem figyeltem, amit most megváltoztathatok benne – és ami után még ennél is jobb életem lesz, mert a változás után a világom számomra még jobb képet mutat majd.

Ezért tanulok. Most is.

Először megtanultam változni és változtatni. Célokat tűzök ki, döntök és elköteleződök a céljaim mellett, majd cselekszem, változtatok.

Aztán minden egyes apróságot, ami nem tetszik az életemben megváltoztatok, de minden egyes apróságnál ez egy-egy rövidebb-hosszabb tanulási, gyakorlási folyamat. Ezért tűnik lassúnak ez az egész.

Van, aki megkérdezi tőlem, hogy „mióta önismerettel foglalkozol, azért jobban vagy?”

A válasz az, hogy IGEN, százezerrel jobban vagyok, mint mondjuk 2 éve voltam, de hogy mutassak ebből meg bármit is? Ez az én világom, csak én látom és tapasztalom benne azt a rengeteg változást, azt a sok erőfeszítést, amit tettem, azt a nagy belső átalakulást, amin végig mentem és amin folyamatosan haladok is tovább.

Nem tudom megmutatni ezt senkinek.

Azok, akik nem változtatnak, nincsenek benne a folyó sodrában sem, akik ellenállnak, ezt nem látják. Nem tudják felfogni. Az ő világuk nem változik, hát hogy változhatnék benne én?

Csak azok látnak engem, akik maguk is folyamatosan változnak és változtatnak. Mert nekik természetes friss szemmel nézni a többi embert.

És ez a végpont most egyelőre. A tanulságom mára, saját magamnak persze, ki másnak? 😊

Nincs dolgom azokkal, akik beleragadtak az életükbe. Nincs dolgom velük, mert már nincs miről beszélgetnünk. Már nem értjük meg egymást: a változás az állandóságot – az állandóság a változást. Az én választásom – az ő választásuk. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak mások. Nekem így jó – nekik úgy jó.

Ez az ÉN világom, amiben ÉN VAGYOK A VARÁZSLÓ.

Ez a cikk az Anya a Hős Magazinban is megjelent:

Image by Gerd Altmann from Pixabay